Már kiskoromban is egy nyughatatlan gyermek voltam, akit a mozgás és a sport tudott lekötni, lefárasztani. Ez a mai napig így van.
Mindig is a sport és mozgás adta meg nekem azt a nyugalmat, ami biztosítja számomra a tudatosságot, fejlődést, kikapcsolódást, rendszerben való gondolkodást.Eddigi életem alatt sok sportot kipróbáltam már, de ami a legtovább és hivatássá nőtte ki magát az a tánc volt. Modern táncok világában mozogtam, tanítottam és koreografáltam. (Hip-Hop, Modern Jazz tánc és még sorolhatnám.)
2011-ben egy sérülésből kifolyólag kerültem a fitness termek közelébe, ahol a rehabilitációmat végeztem.
Ott kipróbálva a csoportos órákat egyből szerelmese lettem ennek a világnak. Nagyon szerettem, hogy hangos és modern zene szól, ahol együtt mozoghatunk, edzhetünk rá és nem utolsó sorban még bulizhatunk is! Így adódott, hogy elvégeztem az edzői iskolát.
Célommá tűztem ki, hogy foglalkozásaim alatt, ne csak az edzésre koncentráljunk, hanem az egyénre is, hogy feltöltődve, egy plusz ‘FLOW’ érzéssel menjenek el.
Nagyon örülök annak, hogy óráim szinte mindig teltházzal mennek, hiszen ez azt jelenti, hogy egyre több és több ember tér haza ezzel a pozitív töltéssel, életérzéssel!
Évek múltával egyre több személyes megkeresés jött, hogy privát edzéseket is vállaljak. Így belevetettem magam ebbe a világba is és elkezdtem tovább tanulni. Mint edző, mint masszőr, mint Stability és Mobility Trainer.
Személyi edzéseim egyik fő szempontja a prevenció, a fokozatosság és a tudatosság. Ha ezek nincsenek meg, akkor a fejlődés elérhetetlen. Fontosnak tartom, hogy a vendégeimet folyamatos figyelemmel kövessem, hiszen így tudjuk elkerülni a sérüléseket. Vallom és hiszem, hogy nem azért kell edzenünk, hogy egy ‘Beach Body-t’ érjünk el (Ez se rossz dolog amúgy!), hanem azért, hogy tudatosabb és minőségibb életet tudjunk élni életünk végéig.
Mottóm: A mozgás és a hosszabb, minőségibb életvitel MINDENKINEK JÁR! Mi magunk teszünk érte, hogy ez így is legyen! A következő generáció
Várlak Csoportos és Személyi edzéseimen!
Body Pump - 09:00
Cross Training - 18:00
Body Pump - 19:15
Body Pump - 09:00
Cross Training - 18:00
Body Pump - 19:15