📞 06 30 971 5217 

hello@tfwg12.hu

ÍRD FELÜL AZ ELAVULT, ROSSZ MINTÁIDAT!

Az ember a fejlődése során úgy van felépítve, hogy alapvetően mintákat követ. Ezek a minták határozzák meg az életünket. Ezek határozzák meg a döntéseinket és az általunk határainknak nevezett korlátokat is. Ezt első körben a családból és a neveltetésből hozzuk magunkkal, aztán sok minden pedig már az óvoda iskola hozadéka. Tehát az, ahogy magunkról gondolkozunk, sokszor abból a mintából táplálkozik, hogyan viszonyultak hozzánk kis korunkban. Ezért is van, hogy azok a gyerekek sokkal határozottabbak és életrevalóbbak, akiket gyerekkoruktól kezdve sportra neveltek, mint azok, akik nem. 
Akkor vajon, ha nem sportoltunk gyerekkorunkban bukóágon vagyunk?


A jó hírem az, hogy nem! Ugyanis, ahogy az ember tudatos életet kezd élni, lehetősége lesz arra, hogy ezeket a mintákat, új minták behívásával, felülírja. Tehát egy egész életében lúzernek mondott ember, ha leveti azt a fajta mintarendszert, ahogy addig élte az életét és felülírja, győztessé válhat!
És most jön be az, amiről az elején írtam.  Ha az edzésekben felülíródnak a határokkal és korlátokkal kapcsolatos minták, akkor új minták jönnek létre.


Lefordítva: „Én ezt nem tudom megcsinálni. De igen meg tudod csinálni. Tényleg meg tudtam csinálni”.  Ez az érzés és belső párbeszéd manifesztálódik a „normál” életedben is. Jön egy olyan esemény, aminél az azelőtti éned feladta volna, de mivel a tested és az idegrendszered az edzések alatt megtanulta, hogy ez nem igaz, és van tovább is, ez tovább fog vinni. A sportban szerzett tapasztalataid beépülnek a mindennapi életedbe, és ezáltal sokkal erősebb, határozottabb és kitartóbb leszel!
A tested és az agyad megtanulja, hogy hogyan reagáljon egy adott stresszhelyzetben, ahol az alapból menekülj és fuss! helyett, szembefordulsz és megoldod az adott problémát. 

Várunk Téged is!
Bejelentkezés és információ
tfwg12.hu
Tel.: +36309715217